2015. szeptember 27., vasárnap

Az Angyalok léteznek

Angyalkákat készítettem nemrég, még nem végeztem mindegyikkel, mert a picikhez még megfelelő anyagra várok, de ami elkészült eddig, azt megmutatom most.
Nem lett volna sürgős elkészítenem őket, viszont annyira megtetszett az ötlet hogy angyalokat készítsek, hogy minden mást beelőztek.
Pedig így utólag belegondolva, tökéletes karácsonyi bejelentkezés lehetett volna belőlük, ha sikerül addig végeznem azokkal az angyalkás kiegészítőkkel amiket tervezek készíteni, akkor lehet hogy tovább is tudom majd fokozni az angyali hangulatot. :)




 

 A picikre úgy gondoltam hogy glória helyett hajpántot készítek, de a következőkben nekik is lesz glóriájuk is.



Ilyen amikor mindent jól csinálunk, és Ők is tudnak végre kicsit pihenni :)


Ha csupa jót teszünk, ettől az angyalok is boldogok, és zenélnek örömükbe. :)



 Amúgy folyamatosan ránk figyelnek, és vigyáznak :)


 A méretek illusztrálására, a már bevált módszerem a tenyérben fotózás. :)



Az első mini Angyalka szettem:



 Felpróbáltam egy még kisebb babára, neki készül majd egy még kisebb, egy xs-es szett, hamarosan.
Addig is, ez a pöttöm angyalka vigyázzon Rátok is! ;)


10 megjegyzés:

  1. Ez egy nagyon jó, pozitív kisugárzású poszt lett! Ezek az icuri-picuri ruhácskák tündériek (vagy inkább angyaliak)! Kedvencem a mini lant!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Mónika!
      Örülök ha pozitív hangulatot tudtam ezzel átadni. :)

      Törlés
  2. Nagyon szép a hosszú fehér ruhás Barbie, és a kicsik is édesek! A lantocskán nekem is megakadt a szemem, remek darab :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Neked is Eye!
      Próbáltam elképzelni, hogy az én Angyalkám milyen lehet, és így készítettem ilyen kissé minimalista stílusban. :)
      A mini lant pedig 4mm rétegelt lemezből, egy fogvájóból, és 3szál horgolócérnából készült. Szeretnék majd még több mini hangszert készíteni, egy nagyobb éppen folyamatban van.

      Törlés
    2. Őrült vagy, én mindig mondtam :D Várom a komplett szimfónikus nagyzenekart is! :D

      Törlés
  3. Nagyon kedvesek lettek az angyalkáig!!!! És én is várom a fejleményeket :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Lozsu!
      A folytatás is hamarosan várható, de ez az erős évszakváltás kicsit megviselte a kreatív oldalam, és néhány hét pihenőre "mentem". :D
      Azért amint túl leszek az idő okozta válságon, rögtön folytatom is újabb szárnyakkal. :D

      Törlés
    2. Jajjjjj nekem a migrénem élvezi ezt, mostanában hetente meglátogat :(

      Törlés
  4. Szia! Nagyon kreatív a blogod és nagyon tetszik. Sokáig nézelődtem rajta, nagyon tetszenek az ötleteid és a ruhák amiket készítesz! Szeretnék egy cserét kérni tőled, a bff-em nevében is, ha lehetséges. Vele közösen vezetünk egy gportálos blogot, ami hasonló témában működik mint a te blogod, szóval gondoltam, így könnyebb lenne megtalálni egymást :) Kérlek írj az oldalunkra, vagy e-mail címünkre választ. Előre is köszi!
    Bj-Lydia
    http://www.monsterocdays.gportal.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gamer Ghouls!
      Köszi szépen a megkeresést, és az invitálást!
      Sajnos az utóbbi időben nem volt időm, új dolgokat készíteni, de tervben van a folytatás.A hétvégén jelentkezem!
      Üdvözlettel:
      Barbietrend

      Törlés