2015. augusztus 8., szombat

Hirtelen felindulásból elkövetett...

...Csónaképítés. :D
A horgász szetthez, készítés közben, egyszer csak kipattant a fejemből hogy jó lenne egy horgászcsónak is.
Nem telt el túl sok idő az ötlet felmerüléstől, a cselekvésig.  maximum pár perc. 
Azt tudtam hogy fából nem fogom tudni megvalósítani, csak esetleg mint segédanyagot tudom hasznosítani.
Kartonom pedig van itthon bőven, hát gondoltam "egy életem, egy halálom", kipróbálom.
Nem fotóztam készítés közben, olyan gyorsan készült hogy nem is lett volna rá időm, így csak a végeredményt tudom megmutatni, pedig így utólag látván, igazán vállalhattam volna a kockázatot, mint anno a farkas esetében, és talán érdekes is lett volna látni fázisokban.
Jelenleg csak egy ember van aki látta a teljes folyamatot, méghozzá a Párom.
Ő az, aki jót mosolygott, amikor egy kartondobozt kezdtem el szabdalni,hajtogatni, formázni, ragasztani, miközben mondtam, hogy ez egy horgászcsónak lesz. :) 
Na persze,,,,, gondolta,hooogyne, csónak, papírból. :D
Aztán pár óra múlva amikor már egészen szép formája kezdett lenni, és felragasztottam a dekorkarton csíkokat és elemeket, akkor láttam rajta először a tüneteket az elismeréshez. :)
A dekorkartonom rózsaszín volt, így amikor szerkezetileg kész lett a ladik, akkor az egész babarózsaszínben virított.
Ez kicsit olyan, mint amikor a festő úgy kezd el egy képet festeni, hogy senki sem érti, hogy mit is akar ábrázolni, de egyszer csak a vége felé fejjel lefelé megfordítja a képet, és akkor jön a döbbenet, hogy az egy igen is értelmes kép, ami addig fejjel lefelé készült.
Na így voltam a rózsaszín hajóval, csak a lefordítás akkor jött, amikor lefestettem, és akkor kapta meg igazán a komolyságát.
Aztán már csak lakkoztam, és beleszabtam a fa elemeket az ülőkének, és a faberakásoknak.
Ez utóbbi spatulából készült.
Egyenlőre csak pár képpel szolgálhatok, de amint lesznek további szabad perceim, tovább folytatom a fotózást.
Azóta a vízhez köthető jelenetekhez szükséges kellékek száma megsokszorozódott, köszönhetően a tartós hőségnek.Hiába kellene varrnom képtelen vagyok másra koncentrálni, minthogy vizes jeleneteket készítsek. :)
Ez már tagadhatatlanul a gyermeki énem valószínűleg. :D
Na de a csónak:


A csónakban pedig még látható ahogy a horgász a teleszkópos, orsós botjával próbálkozik halat fogni, és a dögös vörös baba (Judyth) ahogy "begipszelt" lábbal, mankói társaságban élvezi a csónakázást. :D



A mankók pedig méretre készültek, bambusz nyársból.A legnehezebb része a készítés során az volt, hogy a hurkapálca vastagságot keresztbe több helyen, ugyanazon a ponton átfúrjam. :)
Most már biztosan tudom, hogy ha felhagyok a babaméretekhez igazított ruhák, és kiegészítők gyártásával, akkor elkezdek a tűfokába készített szobrok faragásával. :D
A mankó:


Mára ennyi, de ha tudtok követni továbbra is, akkor érdemes, mert hamarosan egyéb érdekességeket tudok mutatni.
További kellemes időtöltést kívánok mindenkinek!

4 megjegyzés:

  1. Egyszerűen csak ámulok és bámulok!!! A farkas is, meg a sok apróság, amit készítesz a babákhoz... Ez a csónak felülmúlja az ember várakozásait, fantasztikus! Nem puncsolásból írom, hanem egyszerűen passzentos és hiteles minden, amit készítesz. Fogalmam sincs, hogy csinálod! Bátor vagy és gyakorlott. Gratulálok, na.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!Ez annyira átütősen őszinte volt, és nem gondolom puncsolásnak egyáltalán, köszönöm hogy leírtad!
      Sok mindent nem tudok magamnak sem megmagyarázni, talán a lelkesedésemnek és a kitartásomnak köszönhetően sikerülnek a dolgok jól, azért néha én is belefutok kudarcokba, de igyekszem azokból is tanulni.
      Ha tudok sugallni Neked és a többieknek is valamit ezzel,akkor az az, hogy érdemes azokat a bizonyos határokat feszegetni, és minden felötlő gondolatot megvalósítani, megpróbálni, mert ha sikerül megvalósítani, akkor az fergeteges érzés.Sok ilyet kívánok Neked is a továbbiakban! ;)

      Törlés
  2. Jaj ez a csónak nagyon jó! Lányom is startol rá, hogy az esti fürdéshez legyen csónakja. Valami jó vízálló dolog kéne hozzá.

    VálaszTörlés