2014. február 11., kedd

Fekete és bordó

Ideje, hogy megmutassak valamit, amin az elmúlt időszakban dolgoztam.
Kedves felkérést kaptam, a Barbiesztori alkotójától, Borókától, egy fiú babaruha elkészítésére.
Julián De La Cruz szettjét kellett megvarrnom, ami 4 részből áll, egy fekete nadrágból,  fekete ingből, bordó mellényből, és fekete kabátból.
Az anyagokat összeállítottam, és a szabásmintáim alapján kiszabtam.
Igazából márciusra beszéltük meg az elkészültét, de annyira kíváncsi voltam már én is rá, hogy milyen lesz, hogy apránként össze is varrtam.
A nadrágot kicsit hosszabbra szabtam, hogy az elejébe vasalt élek ne álljanak annyira pedánsan egyenesen, inkább kicsit rosszfiúsan.
Az ing selyemszaténból, csipke kézelővel, és levehető csipkés zsabóval , a  mellény, akárcsak az igazi, kihajtós mellrésszel, és álgallérral, illetve selyem hátrésszel készült.
A kabát pelerin fazonú, és miután készítettem közös fotókat a már korábban elkészített fekete-bordó női ruhával együtt, meg kellett hogy állapítsam, igazán jól mutat a ruhával is.









2 megjegyzés:

  1. Hello from Spain: I just discovered your blog and really like. I also collect Barbies and furniture in 1:06 scale. I love your creations. Great job. I invite you to visit my blog: all4barbie.blogspot.com If you want to keep in touch. I became a follower of your blog.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hola Marta!
      Oh la laaaaaa! :) Thank you everything!
      I adore your post: Añorando París! Do you speak in French?
      À bientôt!

      Törlés