2016. március 19., szombat

Liebster díj

Liebster díj


A minap kaptam ezt a díjat Luna-tól és köszönöm szépen a rám gondolást is!
Számomra elsősorban arról szól, ahogy  értelmezem, hogy szabadjára engedje a kíváncsiságból eredő kérdéseit a továbbküldő, a blogos társai felé. :)
Én azt hiszem hogy nem fogom továbbküldeni ezt a díjat, remélem egyikőtök sem haragszik meg ezért.
Viszont a kérdésekre megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, és itt és most válaszolok is, ami által egy kicsit jobban megismerhettek engem is a munkásságom mögött.

1.Melyik évjáratú és kiadású baba volt az első Barbie babád?

Kislányként nem volt Barbie babám, élőben akkor találkoztam először vele, amikor a 12 évvel fiatalabb Húgom kapott egyet.Addig csak a kirakatban ácsingózva láttam őket.
Persze akkoriban már nem volt akkora élmény.
Az első baba, amit a babaruha készítés miatt szereztem, az egy 1999-es évjáratú, kikopott izületű, alaposan lenyírt hajú szöszi baba volt. Ismerős kisgyerekektől kaptam.
A pofija épségben volt, a haját is idővel átültettem, aki régóta követ, az többször találkozhatott már vele, még az eredeti hajjal is.
Neki készült a rizsparóka szerű haj.

2.Hogyan tartod karban a babáidat?

Borókához hasonlóan én is papírdobozban tárolom a babáimat.
Igen nagy karbantartást nem igényelnek, csupán fotózás előtt szoktam megfésülni őket.
Bár pár éve vásároltam 3 használt babát, akiknek a hajából mosással és keményítős áztatással próbáltam kiszedni a hajukból a kioldódott ragasztós ragacsot. Több-kevesebb sikerrel.

3.Mit csinálsz azokkal a babákkal, amikből több példányod van?

Nincs ilyen babám, mindegyik különböző, és valamiért számomra különleges.

4.Barbie babán kívül van egyéb Barbies holmid?

Nincs semmi ilyesmim.

5.Figyelemmel kíséred a Barbie/MH/EAH filmeket, magazinokat?

Nem figyelem a magazinokat, és nem nézek ilyen filmeket.
Nyilván ahol kisgyekek van a családban, ott nagyobb eséllyel futnak ilyen műsorok a tv képernyőjén. :)

6.Barbie-k közül melyik évjárat babái tetszenek?

Nincs kedvenc évjáratom, mindegyikben meglátom a szépséget, és a különlegességet.

7.Melyik babának tervezel szívesebben ruhát, vagy kiegészítőt? MH/EAH/Barbie?

Én kizárólag Barbie babáknak készítek ruhákat, és kiegésztíőket.Bár volt kósza tervem Mh babákkal kapcsolatban is hasonlóra.Ezért is vásároltam egy Drakulaurát.Viszont igen kevés alkalommal került rá sor, inkább mellékszerepet kaptak a dolgaim bemutatásánál. :)
A rájuk való varrást viszont szívesen meghagyom a Profiknak, mint például Eye. :)

8.Melyik az a baba amelyiket nagyon-nagyon szeretnél a gyűjteményedben tudni?

Nincs babagyűjteményem, és nincs vágyott baba sem.
Rengeteg különleges és gyönyörű baba van, de az áruk általában irreális, ezért pedig inkább kikerülnek a vágyódás tárgyából, mint hogy bekerülnének.

9.Babákon kívűl van más is amit gyűjtesz?

Soha semmit nem gyűjtöttem, se bélyeget, se szalvétát.Viszont ha lehet gyűjteménynek nevezni, akkor jelentős fonal, és textil gyűjteményem van már. :)

10.Mi a véleményed a babás rendezvényekről? (Kiállítás, összejövetel, stb) Részt vennél rajta?

A sorsnak, és egy kedves babás Ismerősömnek köszönhetően már bekerültem a munkáimmal egy fantasztikus kiállításra.
Sajnos személyesen még nem láttam de tervbe van véve hogy meglátogatom.
Az Ő álma valósult meg azzal, hogy a gyűjteményét kiállíthatta, és az Ő kérésére készítek időnként valami új, általában rendkívüli dolgot.
Remélem a jövőben is részt vehetek majd benne, bár a szabadidőm eléggé megcsappant, de a tervek száma szerencsére nem. :)
Egyéb babás összejövetelekre nem vágyom, főként mert a barbies rajongásom elég egysíkú, és az ismereteim nem túl alaposak.
Viszont azok az emberek, akiket a közös hobbinkon keresztül ismertem meg, és mára a Barátaim lettek, Velük, vagyis Veletek szívesen találkoznék.Már csak azért is mert egytől egyik csupaszív, és rendkívűli emberek, és főként különlegesek.

11.Mit gondolsz a Custom Dollokról?

Általában tetszenek, persze vannak kivételek.A művészi alkotásokat viszont nagyra értékelem!





5 megjegyzés:

  1. És milyen csodás is lett a kis lestrappál szöszi!!! Új életet adtál neki. Nem is tudnám már másképp elképzelni, csak a rizsparókával. Azért pedig megintcsak csodállak, hogy nem tudott a hév elragadni, hogy megannyi babád legyen, nem úgy, mint engem, hogy alig bírok megálljt parancsolni magamnak. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Drága Borókám!
      Vaalahogy úgy vagyok a babákkal, hogy ez a pár szépség annyira különböző hogy tökéletesen kitöltik a szerepeket a fotózásokhoz.
      Azért duci babát szeretnék majd egyszer, mert a tökéletlenségükkel együtt tökéletesek.

      Törlés
  2. Nagyon jó volt olvasni a válaszaidat, és szuper-kedves, hogy megemlítettél! :))) Ezért most tőlem is kapsz egy díjat, ha van kedved még több kérdéshez :D

    https://eyesworkshop.wordpress.com/2016/03/25/liebster-dij/

    Ölelés,
    Eye

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm szépen Neked is Drága Eye!
      A kérdéseid nagyon kreatívak és nálam egyik-másik teljesen aktuális mondanivaló választ tartalmaznak, ezért is biztosan fogok rájuk válaszolni, köszönöm szépen a lehetőséget Neked is!
      Puszi, és nagy ölelés!

      Törlés
    2. Jaj, de jó, nagyon köszönöm! Várom! :)

      Törlés