2016. február 18., csütörtök

3 a Vadász

A "Három a vadász" projekt egész konkrétan 3 vadászt jelent,  Lozsu,  Boróka illetve én készítettünk egyet-egyet, és még egyet. :)
A kritérium az volt csupán, hogy fakanál alapra készüljön, így fakanálbábként funkcionáljon.
Kicsit vacilláltam rajta hogy csatlakozzak-e , de amint megvolt a tervem hozzá, egyből rábólintottam én is.
Persze megint a viccesebb oldaláról próbáltam megközelíteni a dolgot, és ezért is lett a választottam a mesékből ismert Pampalini. :)
Megnéztem hozzá pár részt a meséből , és úgy gondoltam hogy az elmaradhatatlan részleteket, mint a leveles táskát, és a csintalan majmot, el kell készítenem az alapszett mellé.
Távcső, és puska viszont  nem készült.
Nagy kedvencem még a jelenetekből, amikor kék-fehér pettyes zsebkendőjével törölgeti a szinte csupasz fejét, amin azért konkrétan 4 db hajszálat véltem felfedezni. :)
A zsebkendő sem készült el, de csak azért mert nem tudtam volna a dekorgumi kezével megfogatni úgy mint a jelenetekben.
Az én fakanalam igen rövid szárú. Így történt az, hogy a lába hosszabb mint a fakanál nyele.
Ettől viszont egy pohárba állítva majdnem olyan mint ha a lábain állna.
A feje harisnya nylon vatelinnel kitömve, a kezei, a cipője a bajsza, a szemei és a nadrágtartó kiegészítők dekorgumiból, a ruhája és a kalapja pedig dekor filcből készültek.A táskája kartonpapírból.
Ja, igen, és a 4 szál haja pedig cérnából. :D















7 megjegyzés:

  1. Naháááát a Pampalini, gyerekkorom egyik meghatározó meséje, már csak az oroszlán hiányzik :D A ruhától pedig elállt a szavam...De tőled pont ilyen szerkóra számítottam..... imádom mindkettőtökét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszi Lozsu!
      Azért így utólag még egy kicsit buggyosabb hatásúra kellett volna csinálnom a nacit, de így is elmegy. Ez a tavalyi gatyája, és kicsit már kinőtte. :) Gondolkoztam oroszlánon is, de a kanyarban lemaradt. :D

      Törlés
  2. Tündériiiii!!!! LOVE!!!!!! :-) Tényleg kéne, hogy eladásra csináld őket, pláne, ha mesefigurákról van szó, biztos vinnék, mint a cukrot!!! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Drágaságom!
      Hát kicsit kutakodtam a témában, és találtam pár készítőt, akiknek komplett kollekciójuk van fakanálbábból.A fene tudja, lehet hogy megpróbálkozok majd vele valamikor. :)

      Törlés
  3. Hát ez valami elbűvölő lett :)))

    VálaszTörlés
  4. Liebster díjat szeretnék Neked adni, remélem elfogadod.

    Köszönöm,
    luna

    http://lunasdollhouse.blogspot.hu/2016/03/liebster-dij.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi drága Luna,még soha sem kaptam semmilyen díjat,szóval köszi a megtiszteltetést!Naná hogy elfogadom. :D

      Törlés