2016. január 5., kedd

Valami készülőben

Ime 2016. év első munkája, ami annyira időigényes, hogy folyamatában többször megfogom mutatni, mert talán érdekes lehet (még Nekem is :) ) .
Nem tű és cérna kell hozzá, hanem drót és fogó egyenlőre.
Viszont amíg nem látható igazán hogy mi is készül, én sem árulom el.
Lehet esetleg tippelni, de most még hogy csak minimális a készültségi foka, elég sok minden más is lehetne belőle.
Annyi látható hogy 4 lába van, tehát élőlényről, vagyis egy négylábú állatról van szó.
Még nem tökéletesek talán az arányai, a lábából lehet hogy kell majd még elszabnom, de amíg nem áll össze teljesen a váz, addig hagyom így.
A feje is már majdnem kész van, legközelebb úgy fotózom hogy az is a helyén lesz, és a méretarányok érzékeltetéséhez pedig egy babát fogok mellé állítani.
Már most izgulok előre, mert eléggé kockázatos dolgot vállaltam, de ennek megfelelően igyekszem a legtökéletesebbre elkészíteni.
Szurkoljatok, és tippeljetek! ;)



2 megjegyzés:

  1. Hát én bocikára tippelek, ha nem is a lilára. De a farrészen lévő púp féle az tehenekre, bikafélékre jellemző.

    VálaszTörlés